Creative Design Nyomda
Cégünk 1996-ban alakult Reflex Print Bt. néven.
Elsődleges tevékenységi körünk már ekkor is a nyomdaiparhoz és azt körülölelő szolgáltatásokhoz állt közel. E mellett vendéglátással kezdünk komolyan foglalkozni. Kimondottan abban az időben divatos discokat üzemeltettünk, elvégeztük a piackutatást, kialakítottuk a stratégiát és természetesen elláttuk cégeinkket reklámanyagokkal. Ezek lecsengésével más irányba fordultunk.
Már ekkor elkezdett foglalkoztatni az autóversenyzés illetve ennek háttere, támogatása. Itt ébredtünk rá, hogy az eddigi tapasztalatokat kamatoztatva némi beruházással a reklámok ide tartozó területét is lefedhetnénk.
A céget átalakítva, R-Creative Bt. néven jelentünk meg a piacon. Az átalakítás célja, hogy az egyre bővülő és fejlődő reklámpiacon cégünk ügyfeleinek megfelelő segítséget nyújtson üzleti kommunikációjukban , legyen szó akár reklámról akár cégarculat kialakításáról.A hatékony, megfelelően átgondolt és magas színvonalon kivitelezett reklám és megjelenés döntően befolyásolhatja egy cég piacon elfoglalt pozícióját. Cégünk ennek megvalósításához kínál megfelelő támogatást, kreatív csapat segítségével.
Immár teljes palettával rendelkezünk, nyomdai illetve dekorációs munkákat vállalva, a szerkesztéstől egészen a leszállításig.Ügyfeleink kényelmesen, egy helyen intézhetik el nyomdai termékek, promóciós, dekorációs és információs anyagok, display-ek, reklám- és ajándéktárgyak megtervezését, beszerzését és gyártását is.
Első dekorációs megrendeléseinket az előzőekből adódóan a Pap Motorsportnak illetve a Technosport Hungary, Nissan csapatának köszönhettük akikkel mindmáig kitűnő kapcsolatokat ápolunk. Mivel ezen az úton az autósport indított el, természetesen más szemmel nézünk a versenyzőkre, és különleges kedvezményekkel várjuk őket!
Az eltelt évek alatt dinamikus fejlődést és többszörös forgalomnövekedést értünk el. Mindezt Partnereink többéves bizalma tette lehetővé.Stratégiánk alapja a hosszútávú együttműködés kialakítása, melynek feltétele a rugalmas alkalmazkodás a megrendelő igényeihez, rövid határidők, versenyképes árak.
Nagy örömünkre ma már állandó megrendelőink között említhetjük a FoodExpress-t, Exel/DHL-t, Fetti-t és a K-Sped csoportot. Továbbá a Pyreneus-t, az Autoport 4x4-et, a Technosportot, Reflex Kft-t, GreenTrans-t, Talmát és a Faster management-et, illetve remélhetőleg nemsokára Önt is!
Nyomda referencia
Képek
Újdonság!
Szakmai tapasztalattal és grafikai háttérrel rendelkezve készítünk Önnek FOTÓKÖNYVET, vagy fényképeiből posztert, faliképet, egyedi ajándéktárgyakat. Lepje meg szeretteit a legkülönbözőbb családi emlékek méltó minőségben való megőrzésével.
Rendelje meg MOST!
Újdonságok
FOTÓKÖNYV
Gondolkodott már azon, hogy a régmúlt fényképalbumai milyen hangulatosak is voltak? És a ma digitális képei mennyire körülményesek? A legjobb fotóit a legfrissebb divat szerint formázzuk meg és készítünk magának FOTÓKÖNYVET olyan minőségben mire büszkén, az élményeket megillető módon tekinthet majd vissza. Megrendelheti e-mailben vagy személyesen CD, DVD vagy Pendrive segítségével.Rendelje meg MOST!
FOTÓKÖNYV - érdeklődés
×Családi bögre képpel
Digitális képeit időtálló technológiával visszük fel a bögre felületére, mely a reggeli készülődések idején biztosan mosolyt csal a család arcára!Rendelje meg MOST!

